Kérdés: Több mint húsz könyvet írt a vallásról és a spiritualitásról. Első könyve A Vallások transzcendens egysége címet viseli. Megkérdezhetném, hogy hogyan értelmezendő ez az egység?

Frithjof Schuon: Kiindulási pontunk azon tény elfogadása, hogy különböző vallások vannak, melyek egymást kizárják. Ez azt jelenthetné, hogy az egyik vallás igaz, a többi pedig nem. Azt is jelenthetné, hogy egyik sem igaz. Valójában pedig arról van szó, hogy mindegyik igaz; nem dogmatikus exkluzivizmusukban, hanem egybecsengő belső jelentésükben, amely a tiszta metafizikával, vagy másképpen kifejezve, a philosophia perennisszel megegyező.

K.: Honnan tudhatjuk, hogy ezen metafizikai jelentés az igazság?

F. S.: A metafizikai perspektíva intellektuális intuíción alapul, amely pontosan természete szerint tévedhetetlen, hiszen ez a tiszta intellektusból eredő látás, ezzel szemben a profán filozófia csak az észre alapoz, ebből erednek a logikus feltételezések és következtetések.

K.: Ha így áll a helyzet, akkor mi a vallás alapja?

F. S.: A vallási, a dogmatikát érintő és a teológiai perspektíva kinyilatkoztatáson alapul; fő célja nem az, hogy magyarázattal szolgáljon a dolgok vagy az univerzális princípiumok természetére vonatkozólag, hanem az, hogy megmentse az embert a bűntől és a kárhozattól, illetve hogy valós társadalmi egyensúlyt teremtsen.

K.: Ha van vallásunk, amely megment, akkor mi szükségünk van metafizikára is?

F. S.: Azért van szükségünk, mert a metafizika elégíti ki az intellektuális képességekkel megáldott emberek szükségleteit. A metafizikai igazság nemcsak gondolkozásunkat érinti, hanem teljes valónkat áthatja; ezért a szó köznapi értelmében magasan a filozófia felett áll.

K.: Spiritualitás tekintetében mi az, amire minden embernek szüksége van?

F. S.: Három dologra: igazságra, spirituális praxisra és morálra. A tiszta és fedetlen igazság a metafizikával áll vonatkozásban; a vallási dogmák a metafizikai igazság szimbólumai. A vallási szimbolizmus mélyre ható értése az ezoterizmus. A tiszta metafizika minden vallásban benne rejtezik.

K.: És mi a helyzet a spirituális praxissal?

F. S.: A spirituális praxis lényegében az ima. Az imának három fajtája van: az első a kanonikus ima, például a Miatyánk; a második a személyes ima, melyre legjobb példát a Zsoltárok szolgáltatják; a harmadik a szív imája — ez misztikus spiritualitás, mely bizonyos kondíciókat kíván. Az ‘orosz zarándok’ története, illetve a hindu japa-yoga, a metódusra alapozott invokáció nyújthat képet erről.

K.: És mi a helyzet a morállal?

F. S.: Az igazság és a spirituális praxis után ez a spirituális élet harmadik dimenziója. A morál egyrészt értelmes, egészséges és nagylelkű viselkedést jelent; másrészt a lélek szépségét, tehát belülről fakadó magasrendűséget. Ezen kvalitás híján a doktrína és a spirituális gyakorlat nem teremne gyümölcsöt.

K.: Említette volt az intellektuális intuíciót. Vajon nem birtokolja minden ember ezt a képességet?

F. S.: Igen is meg nem is. Principiálisan minden ember képes az intellekcióra, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ember; azonban az intellektuális intuíció, a ‘szív szeme’, az emberi faj elkorcsosulása miatt úgymond jégréteg alatt rejtezik. Ezért azt mondhatjuk, hogy a tiszta intellekció adomány és nem általános emberi képesség.

K.: Lehetséges ezen magasabb intuíció kibontakoztatása?

F. S.: Nincs szükség a kibontakoztatására. Egyedül a hit üdvözít. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy egy istenfélő és kontemplatív életet élő személy több intuícióval rendelkezik, mint egy világi életet élő személy.

K.: Megkérdezhetném, hogy mi a művészet szerepe az ember spirituális létében?

F. S.: Azt mondhatjuk, hogy a morál után — a szó tágabb értelmében véve — a művészet az, ami az emberi állapot természetes és szükséges dimenziója. Platón mondta: ‘A szépség az igazság ragyogása.’ Tehát azt mondhatjuk, hogy a művészet — a mesterségeket is beleértve — a formák világában az igazság és a szépség vetülete; ipso facto az archetípusok vetülete. Az interiorizációt tekintve exteriorizáció; a művészet nem szétszóródást jelent, hanem koncentrálódást, Istenhez visszavezető utat. Minden tradicionális civilizáció létrehozott egy keretet a szépség megnyilvánításához: egy természetes, ökológiailag szükségszerű környezetet a spirituális élethez.

K.: Mik a kritériumai annak, hogy felismerjük egy műalkotás értékét, inspiráltságának fokát?

F. S.: A szakrális művészet archetípusai égi inspiráltságúak; minden más műalkotás inspiráltsága a művész személyiségének spiritualitásából ered. A kritériumok egy műalkotás értékének ismeretéhez: a mű tartalma, megjelenítési módja és technikája, és stílusa.

K.: Különbözőek a kritériumok különféle művészetek: festészet, szobrászat, tánc, zene, költészet, építészet esetében?

F. S.: Nem, a kritériumok nem különböznek a különféle művészeti ágak esetében.

K.: A szépség esetében jelen van egy úgymond kétes vonás, mivel előmozdíthat világi önösséggel átitatottságot, vagy éppen ellenkezőleg, emlékezést az istenire. Mi az bizonyos művészeteknél — például a zenénél, költészetnél és táncnál —, ami e kétes vonásukat kifejezettebbé teszi?

F. S.: A festészet és a szobrászat bizonyos értelemben égibb és objektívebb, mint a költészet, zene és tánc, melyek pszichikusabbak és szubjektívebbek; ezért van az, hogy ezen művészetekben a kétes momentum kifejezettebb.

K.: Mondhatjuk azt, hogy a hindu darshan koncepció alkalmazható a művészet és szépség megtapasztalására?

F. S.: Természetesen a hindu darshan fogalom bármilyen esztétikai illetve művészi élményre alkalmazható, ám ebben az esetben nemcsak a látást, hanem mentális és audiális percepciót is magában foglal.

K.: Mondhatjuk azt, hogy a tágabb értelemben vett szépség és az ezoterizmus között van egy természetes kapocs?

F. S.: Igen, a szépség és az ezoterizmus összekapcsolódik, hiszen ‘A szépség az Igaz ragyogása’. A tradicionális művészet ezoterikus, nem pedig exoterikus. Az exoterizmus a morállal törődik, nem a szépséggel; az is előfordulhat, hogy az exoterizmus éppen a morális előítélet miatt ellentétbe kerül a szépséggel.

K.: Jogos lenne-e azt mondani, hogy az ezoterizmus bizonyos jogokat élvez a művészet és a szépség vonatkozásában, melyek meghaladják a különböző exoterizmusok által felállított korlátokat és tilalmakat?

F. S.: Principiálisan az ezoterizmusnak vannak az exoterizmus tiltásait felülmúló jogai, de valójában az ezoterizmus ritkán él ezen jogaival. Mindazonáltal előfordult például, a dervis táncok esetében vagy a láthatólag szégyentelen tibeti festmények esetében.

K.: A szépművészetek mellett például Japánban ismeretes a virágrendezés művészete, a teaceremónia, sőt a harcművészetek is, melyeket spirituális jellegű manifesztációknak tekintenek (vagy tekintettek eredetileg). Hogyan lehetséges, hogy egy olyan hétköznapi tevékenység, mint a teakészítés a spirituális malaszthoz vezető út lehet?

F. S.: A zen művészetek, mint a teaceremónia, a Buddha vagy úgymond a primordiális Ember cselekvésének bizonyos formáit kristályosítják ki; a Buddha soha nem ragadott kardot, de ha megtette volna, akkor úgy tette volna, mint egy Zen mester. Úgy cselekedni, mint a Buddha, még olyan szinten is, mint a teakészítés, azt jelenti, hogy a Buddha-természetből asszimilálunk valamit. Ez a Megvilágosodáshoz vezető nyitott ajtó.

K.: A modern művészet nem tradicionális. Azt jelenti ez, hogy a modern műalkotás szükségképpen rossz?

F. S.: Nem, mert egy modern műalkotás — modern a szó tágabb értelmében — különböző minőségeket jeleníthet meg úgy a tartalom, mint a forma és a művész tekintetében is. Néhány tradicionális alkotás rossz, és néhány nem tradicionális alkotás jó.

K.: Mit jelent a művészet magának a művésznek?

F. S.: A művész azzal, hogy magasrendűt alkot, saját lelkén dolgozik; bizonyos tekintetben saját archetípusát alkotja meg. Ezért minden művészeti praxis principiálisan vagy pedig ténylegesen is önmegvalósítási út. Ha a tárgy lényegtelen, sőt valami negatívum, a művészt intenciója szerint talán meg sem érinti, de ha az magasrendű és mély értelmű, teljes szívével dolgozik.

K.: Könyve, a Feathered Sun felfedi érdeklődését az amerikai indiánok iránt. Megkérdezhetném, hogy honnan ered ez az érdeklődés vagy vonzódás?

F. S.: A rézbőrű indiánoknak — és különösen a préri indiánjainak — sok a közös vonásuk a japán szamurájokkal, akik igen gyakran a Zen spiritualitás útját követték; morális és esztétikai értelemben a préri indiánok a világ egyik leglenyűgözőbb népe. A tizenkilencedik század nagy hibája volt, hogy csak civilizált népeket és vadembereket különböztetett meg. Vannak sokkal fontosabb distinkciók, hiszen nyilvánvaló, hogy közönséges értelmében a civilizáció nem az emberiség legmagasabb értéke, és hogy a vadember meghatározás nem áll az indiánokra. Ami az ember értékét adja, az nem világi kultúrája, sem gyakorlati vagy inventív intelligenciája, hanem az Abszolútummal szemben tanúsított attitűdje; az, aki az Abszolútum felé fordul, soha nem feledi az ember és az érintetlen természet között fennálló kapcsolatot, hiszen a Természet az eredetünk, természetes otthonunk, valamint Isten igen nyilvánvaló üzenete.Az arab történész, Ibn Khaldun számára a valós civilizáció feltétele nem más, mint a beduinok és városlakók közötti egyensúly, tehát a nomádok és letelepedettek között, a természet egészséges gyermekei és a kifinomult kulturális értékek reprezentánsai között.

K.: Művészeti könyvei, The Feathered Sun és különösen az Images of Primordial and Mystic Beauty a szakrális meztelenség misztériumával foglalkoznak. Megmagyarázná néhány szóval eme perspektíva jelentését?

F. S.: A szakrális meztelenség — amely nemcsak a hinduknál játszik fontos szerepet, hanem a rézbőrű indiánok körében is — a legkülsőbb és a legbelsőbb között fennálló analogikus korrespondencián alapul: a test ekkor mint a külsővé vált szív jelenik meg, a szív pedig mint testi kivetülés feloldódik ebben; a szélsőségek találkoznak. Indiában azt mondják, hogy a meztelenség a spirituális influenciák sugárzását kedveli; illetve, hogy a női meztelenség lényegében Laksmit jeleníti meg, és következésképpen jótékony hatással van a környezetre. Általánosságban a meztelenség az esszenciához, az eredethez, az archetípushoz, tehát az égi állapothoz való visszatérést fejezi ki és majdhogynem aktualizálja is. ‘Ezért táncolok meztelen’, ahogy Lalla Yogishvari, a nagy kashmir szent mondta, miután szívében fellelte az isteni önvalót. Kétségtelen, hogy a férfi szenvedélyes természete miatt a meztelenségben de facto kettősség van jelen, de nemcsak a szenvedélyes természet van jelen, hanem a kontemplálás adománya, mely neutrálissá teheti ezt, és pontosan ez a helyzet a ‘szakrális meztelenség’ esetében. Hasonlóképpen nemcsak a megjelenés csábereje van jelen, hanem a jelenségek metafizikai transzparenciája, amely az érzéki tapasztalás által lehetővé teszi az archetipikus esszencia érzékelését. Amikor a meztelen Szent Pelágiát Szent Nonnosz segítette a keresztelő medencébe lépni, dicsérte Istent, hogy az emberi szépségbe nemcsak a bukás, hanem az Isten felé emelkedés lehetőségét is belerejtette.

K.: Mi az üzenete az átlagember számára?

F. S.: Az ima. Emberi lénynek lenni annyi, mint Istennel összekapcsolva lenni. E nélkül nincs értelme az életnek. Ima és szépség természetesen; hiszen formák között élünk, és nem a fellegekben. Elsőként a lélek szépsége, majd a minket körülvevő szimbólumok szépsége.

K.: Beszélt a metafizikáról. Megkérdezhetném, hogy mi rejlik eme örök bölcsességben?

F. S.: A metafizika lényegileg a valós és a látszólagos vagy illuzórikus közötti különbségtétel. Védantikus terminussal: Atma és Maya, az isteni és a kozmikus. A metafizika foglalkozik az Atmában gyökerező Mayával is, ami az isteni megszemélyesülés, a teremtő és kinyilatkoztató Isten; illetve az Atma Mayába való vetülésével, ez magában foglal mindent, ami jó és pozitívnak tekinthető a világban. Ez pedig esszenciális: a metafizikai tudás intellektuális, pszichikus és morális asszimilációt igényel; a megkülönböztetés koncentrációt, kontemplációt és egyesülést kíván meg. Így hát a metafizikai teória nem a modern értelemben vett filozófia; a metafizika esszenciája szerint szakrális. A szakralitás a metafizikai realizációban, mint minden spirituális megvalósítási út esetében, elengedhetetlen minőséget képvisel. A rézbőrű indiánok számára, csakúgy, mint a hinduk számára, a természetben minden szent; ezt a modern embernek meg kell tanulnia, hiszen ez — a szó legtágabb értelmében véve — ökológiai kérdés. Amire először szükség van, az az ima, majd pedig: vissza a Természethez! Felvethető az az ellenvetés, hogy már túl késő; nos, minden ember azért felelős, amit ő tesz, nem azért, amit mások, hiszen minden egyes ember Isten előtt áll, és megteheti, mit halhatatlan lelkéért meg kell tennie. A Természethez visszavezető első lépés a méltóság; a formák és viselkedés méltósága; ez megteremti azt a klímát, melyben az ima otthonra talál, hiszen a méltóság része a nem változó Igazságnak.

Fordította: Hársfalvy Annamária